~ 3. Gyilkosság ~
Dark megmutatta szobámat. Nem volt nagy kedvem a színjátékhoz. Minél hamarabb megakartam ölni, így elvégezni dolgomat, hogy vissza térhessek, minden napi életemhez. Untam az egészet. Minek is kell ez a színjáték? Ja, persze! Apám miatt.
*3-4 hét elteltével*
Már régóta itt vagyok és sok embert meg is öltem, akiket Dark mondott. Egyedül az bosszantott, hogy még mindig nem kerültem hozzá közelebb. Semmit nem tudok a múltjáról, se a családjáról. Vagyis, egy szóval, semmit! És ez így nem mehet tovább. Valahogy meg kell ismernem. A közelébe kell férkőznöm. Muszáj lesz!
- Hell - kopogott valaki ajtómon. A hang ismerős volt.
- Igen? - szóltam halkan. Dark, hangzott a hang tulajdonosának neve, fejemben.
- Bemehetek? - hallottam, ahogy a kilincs megnyikordul keze alatt, miszerint le akarja nyomni azt, így bejőve hozzám.
- Gyere - szólaltam föl, kicsit hangosabban, hogy hallja is. Egy perc után eljutott tudatáig, hogy bejöhet, így hát az ajtót kinyitotta, s belépett rajta. Fekete csőfarmer, s egy fehér póló volt rajta. Úgy nézett ki, mint egy hétköznapi srác, de még sem volt az. Hisz a legnagyobb maffia vezér. Még csak alig 19 éves. Nem tudom, hogy érhette el ezt a rangot, de meg tette.
- Mit szeretnél? - néztem szemeibe. Furcsa érzésem támadt. Elvesztem barna szemeiben, mintha végre otthon éreztem volna magamat. Miután édes anyám meghalt, soha nem éreztem magam biztonságban, senki mellett. Egyetlen egy olyan ember volt, akinél azt éreztem, hogy biztonságban- és otthon vagyok, az Josh volt. De Ő olyan, mint a bátyám. Darkot viszont nem ismerem.
- Meg kell ölnöd valakit - mosolygott rám. Most komolyan? Mosolyogva kell ezt kijelenteni?! Tényleg nem normális az ember.
- Rendben. Mikor?
- Még ma kéne, ha elvállalnád. Mivel Te vagy itt a legjobb tag, ezért rád gondoltam - még mindig rajta volt a lehervaszthatatlan mosoly arcán. Muszáj volt elvállalnom. Ha nem vállalom el, az olyan, mintha nem is érdekelne ez az egész meló, már pedig nagyon is érdekel. Muszáj megkapnom a bizalmát!
- Ki lenne az? - léptem ruhás szekrényemhez. Nem válaszolt. Kérdőn nézett rám, gondolom a válaszomra várt. És akkor leesett, hogy még is mit kéne mondanom. - Jaj, persze! Elvállalom, csak jó lenne tudni, hogy még is kivel kell végeznem.
Halkan felnevetett. Pedig nem volt semmi vicces abban, amit mondtam.
- Ben Walker - ahogy-e név elhagyta ajkait, az ütő megállt bennem. (...)
TO BE CONTINUED
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése