~ 14. Gyilkosság ~

Sziasztok. Új rész.<3 Tinaa~

~ 14. Gyilkosság ~

Elegem lett abból, hogy mindig mindenki miatt szenvedek. Már nem bírtam, kikészültem. Le mentem a lépcsőn, letöröltem könnyeimet, s bementem a házban lévő zene terembe. Amit senki,- még az apám sem- tud rólam, hogy zongorázom. Imádom a hangját. Ahogyan elönti az agyamat a zongora kellemes dallama. Leütöttem a billentyűket, s átadtam magam a zenének. A kedvenc altató dalomat játszottam le, amit még édes anyám játszott nekem minden este, kis koromban. Így a dallama teljesen beleivódott agyamba. Már több éve nem zongoráztam, viszont ujjaim még is úgy mozogtak a billentyűkön, mintha tegnap lett volna. Ez a dallam mindig megnyugtatta a lelkem, mert ilyenkor azt éreztem, hogy anya itt van mellettem, s fogja a kezemet. Hallom a csilingelő hangját, ahogyan fülembe suttogja: ,,Szeretlek". Az utolsó hang lassan és érezhetően halt el. Testem remegett, még mindig a zene hatása alatt voltam. Egyszerűen testem beleremegett abba az érzelembe, hogy anya fönt a "mennyországban" hallja ezt a dalt. Biztos vagyok benne, hogy tetteimre nem büszke, de Én sem vagyok az. Ironikus, igaz? Egy ,,gyilkos", hisz a mennyben, és Istenben. Vicces. Ujjaimat utoljára végig futtattam a billentyűkön, majd felkeltem a székről, s a kijárat felé fordultam. Ahol egy csillogó szemű Alex-szel találtam szembe magam.

- Ez gyönyörű volt - suttogta megbabonázva. 

- Kösz. Már vagy nyolc éve nem zongoráztam - néztem a hangszerre, s ajkaimon egy halvány mosoly jelent meg - Mióta állsz ott? - vezettem vissza tekintetem Alex-re. 

- Csak a végét hallottam. Lejátszanád nekem? - indult el felém, s előttem megállt.

- Te is tudsz zongorázni? - fürkésztem arcát. Válaszként megingatta fejét. 

- Lejátszod? - tért vissza előbbi kérdéséhez. Bólintottam. Leültünk egymás mellé a székre. Még egy dalt is elénekeltem hozzá, amit még annak idején Én írtam. A címe magába foglalja az egész dal jelentőségét. 'A year without rain'. (fordítás: Egy év eső nélkül) A hangom a dallammal együtt halt el a végén. 

- Ez gyönyörű volt - suttogta - Mi ez a dal?

- Nem tudom. A dallamot édes anyám játszotta nekem még kiskoromban, altató ként. A szöveget pedig Én írtam - emlék képek jelentek meg - miután meghalt - letöröltem egy könnycseppet, ami akaratlanul is kifolyt szememből, s végig gördült arcomon - Mindegy - szipogtam. 

- Ne sírj - húzott magához, s hajamba nyomott egy ,,vigyázó" puszit - Imádom az illatod - temette arcát nyakamba, s bele szippantott, mire felnevettem - Mi az? - nevetett ,,hú, de cuki" stílusban. 

- Csikis vagyok - nevettem még mindig. Mikor vége szakadt nevetésünknek, felmentünk, hogy filmet nézzünk. Majd a film után elkezdtünk beszélgetni, és előjött a testvéri téma.

- Komolyan vagy egy ikertesód? - kérdezte, padtól verdeső állal - Basszus... Belőled még egy is sok - harapta be alsó ajkát.

- Menj a picsába - csaptam mellkasára, mire feltört belőle a röhögés. Vagyis inkább röhögőgörcs.

*Kop-kop*

- Bassza meg - ugrottam egyet, a zaj hallatán. 

- Nyisd ki - biccentett az ajtó felé. Válaszként bólintottam, s elindultam az ajtó felé. Majd, hogy azért ne úgy nézzek ki, mint aki most kelt föl, megigazítottam magamon a ruhát, s ajtót nyitottam.

- Hell - ...

 Ajkaim elnyíltak a döbbenettől, mikor megláttam, ki áll az ajtó túl oldalán...

TO BE CONTINUED

~ 13. Gyilkosság ~

Sziasztok. Új.<3 Tinaa~

 ~ 13. Gyilkosság ~

A reggeli nap sugaraira nyitottam ki szemeimet. Mellettem Alex édesen szuszogott, s még az igazak álmát aludta, de muszáj volt föl keltenem. Hisz lassan azért fel kéne kelni. Ugyanis az óra délelőtt fél tizenkettőt mutatott.

- Alex - ráztam meg óvatosan, de semmi szükség nem volt rá. Ahogy hozzá értem vállához, szemei kipattantak. Ez a reakció számomra teljesen érthető volt, hisz egy olyan munkával, amit Ő csinál, éberen kell még aludnia is.

- Ehm... - dörzsölte meg szemét, amivel "rohadt" cukivá tette saját magát. 

- Álmos vagy, drágám? - mosolyodtam el, előző tettére. Arcára simítottam kezemet, s másik felére ajkaimat óvatosan rá nyomtam, ott hagyva így egy forró csókot. E cselekedetem mosolyt csalt ajkaira, s kezét levezette derekamra, s testemet teljesen az övéhez préselte. 

- Annyira szeretlek - nyöszörögte nyakhajlatomba, s rá nyomott egy puszit. 

- Én is - túrtam hajába - De neked lassan menned kéne nem? Azt mondtad, hogy van valami elintézni valód - néztem gyönyörű, tenger kék szemeibe. Istenem, azok a szemek, gondoltam olvadozva. 

- Attól függ, hány óra van - láttam rajta, hogy kérdése nem volt teljesen őszinte, mert a helyett, hogy megnézte volna az időt, ajkaimat fixírozta. 

- Fél tizenkettő múlt - sóhajtottam.

- Ne már! - nyögött fel, s még jobban magához préselt. 

- Figyelj, Én is szeretlek, és ezt Te is tudod, de nem kapok levegőt - nevettem fuldokolva, a levegő hiány miatt.

- Bocs - eresztett el, s már Ő is nevetett, szerencsétlenségemen. Ajkaink csókban forrtak össze, s hajába túrva közel húztam magamhoz. Lementünk reggelizni... pardon, ebédelni, s felöltözött. Én még vissza másztam az ágyba, de újból és újból ajkaimra tapadt.

- Alex, menned kéne - hangom remegett, teljesen elgyengített csókjával. 

- Jó - motyogta. Váltottunk egy utolsó csókot, s elment. Az agyam elkezdett kattogni. Képtelen voltam elhinni, hogy végre boldog vagyok. Olyan,... furcsa volt. Valami nem volt rendben. Valami hiányzott. Majd rá jöttem, mikor az emlék képek feltörtek agyamban. A tegnap esti, veszekedés emlék képei. 

Ahogyan agyamban cikáztak a képek, a sírás úgy tört föl belőlem, mint aki évek óta nem sírt. Szinte fuldokoltam a fájdalomtól. Attól a fájdalomtól, ami ott volt bennem egészen mostanáig. Az, hogy Alexnek igaza van, mindenben. Velem kapcsolatban...

~ 12. Gyilkosság ~

Sziasztok. Itt az új.:) Jó olvasást, puszi. xoxo, Tinaa~ <3

~ 12. Gyilkosság ~

Elkezdett a bejárati ajtó felé tolni. 

- Szóval szeretsz? - ahogy kimondta, egyből bele vörösödtem csókunkba. 

- Igen - suttogtam, s kezem arcára simítottam.

- Miért nem mondtad el, hogy meg kell ölnöd? Segítettem volna... - erre a mondatra nem számítottam. És legszívesebben pofán vágtam volna érte.

- Alex! Még egy ilyet mondasz, komolyan mondom, hogy egyel kevesebb fogad lesz - fenyegettem meg. Kicsit vissza húzta fejét, csak annyira, hogy szemeimbe tudjon nézni. Biztos megijedt, haha. De hisz ez volt a célom. Hogy megfélemlítsem, hogy ilyenre még csak gondolni se merjen. 

- Jól van, értem - bólogatott bőszen, s nagyokat nyelt. 

- Én is úgy gondoltam - súgtam ajkaira, s újból rátapadtam azokra. Hihetetlen, milyen reakciót váltanak ki belőlem ajkai, csupán egy nap ismeretség után. Felfoghatatlan számomra,- aki több éven keresztül szenvedett- hogy egyik napról a másikra rám talál a boldogság. 

- Nem tudom, hogy hogyan lehetséges az, hogy alig ismerjük egymást, még is ilyen érzéseink vannak - zihálta - Bele se merek gondolni, mit fogok érezni irántad több év után - ahogy e mondat elhagyta ajkait, egyszerűen szívem hevesebben kezdett el verni, már csak a gondolattól is, hogy Ő több éven keresztül velem akar lenni. Csak velem! 

- Meg fogsz utálni, ahogy Én is téged - vigyorodtam el, szarkazmussal hangomban. 

- Azt hiszem ezt a választ vártam, a gyönyörű Destiny Hell Lloyd-tól - harapott alsó ajkára. 

- Kuss - mosolyodtam el pimaszul, mire kézbe kapott, s elkezdett a lépcső felé araszolni, majd amikor felértünk, körülbelül beesett velem a szobába. Óvatosan elfektetett az ágyon, s fölém mászott.

- Nem vagy fáradt? - fürkészte tekintetemet aggódva.

- Nem - ráztam meg a fejem, s újból ajkaira tapadtam, ma már vagy tizedszerre. - Szóval, mit csináljunk? - haraptam be alsó ajkamat, mire pimaszul elvigyorodott. Ez a mosoly mindent elárult, még a legmocskosabb gondolatait is. - Azt hiszem rájöttem - nyöszörögtem, mikor ajkait nyakamra vezette, s lágy csókokat nyomott arra. Körülbelül egy öt percig csinálhatta ezt, majd mellém feküdt, s oldalára fordulva fürkészte tekintetemet. - Szia, cicám - nyávogtam, s kezemmel macska körmöket invitáltam, s mintha megakarnám karmolni, arca felé irányítottam. Alex-ből úgy tört elő a röhögés, mint aki megakar fulladni. Már majd nem leesett az ágyról, így karja után kaptam, s vissza rántottam. Magam mellé akartam, csakhogy a rántás egy kissé nagyobbra sikerült mint terveztem, így nem mellettem, hanem rajtam landolt. Ajkait elhagyta egy nyögés.

- Tudod, ha ilyeneket csinálsz, akkor... - nem fojtatta, nagyot nyelt.

- Megértettem - bólintottam. 

- Aludjunk - adott egy utolsó csókot. Legördült rólam, hátulról átkarolta derekamat, s elkezdett halkan dúdolni, amire már majdhogy' nem elaludtam, de ajkait lassan arcomra nyomta. Ez a tette mosolyt csalt ajkaimra, majd végleg átléptem a valóság, és az álmokat elválasztó kapun.

~ 11. Gyilkosság ~

Aloha!:D Új rész. A következő nem tudom mikor jön, ugyanis lassan itt van a felvételi. :S Remélem hamar lesz időm. Addig is érjétek be ennyivel. Rövid lett, tudom! Puszi: Tinaa~

~ 11. Gyilkosság ~

- Mit mondtál?! - hangja egyre erőteljesebbé vált a hirtelen jött dühtől, s meglepődöttségtől.

- Sajnálom, Alex. Nem tudtam elmondani neked, ez az egész egyszerűen össze zavart. Hisz megkedveltelek - töröltem le egy könnycseppet.

- Ez nem mentség arra, hogy nem mondtad el, bassza meg! - ordibált, és hevesen gesztikulált. Megijedtem tőle. Ami vicces, hisz egy maffiás nem szokott félni, aki annyi embert ölt meg hidegvérrel, mint Én. De egyszerűen Alex megrémisztett. Nem a dühe, hanem inkább az elvesztésének gondolata. Justin elveszítettem... pardon, Darkot. De Alexet képtelen lennék, bármilyen önzőn is hangzott ez a mondat. Édes anyám után, Ő a második, akinek bele halnék elvesztésébe. Hisz anyám halálába majdhogy' nem belehaltam. Csak is Josh tartotta bennem az életet.

- El mondhattad volna. El KELLETT volna mondanod! - idegesen hajába túrt. Tekintete teljesen elborult a dühtől, és attól féltem, hogy megüt. Vagy amitől még jobban, az az volt, hogy fogja magát, és itt hagy engem, egyedül.

- Ugye tudod, hogy ezért simán kinyírhatnálak? - a pár perccel ezelőtti érzelmek teljesen eltűntek szemeiből, már csak a gyilkos volt.

- Alex - suttogtam hitetlenül.

- Megtehetném - mondta erélyesebben - de nem teszem. Csak egy ribanc vagy - rántott vállat - Semmit nem érsz, drágám - a düh ennél a megvető, szánalmat tükröző hangnál ezerszer jobb volt. Üssön meg, lőjön rám. Bármi, csak ne ezt. Újból éreztem a fájdalmat, az űrt, ami már ott volt bennem 4 éve, anyám halála után. Megrázta a fejét, majd hátat fordítva nekem elindult a kijárat felé, s hátra sem nézve lépett be az erkély ajtón.

- Ezt nem hagyhatom - mondtam inkább magamnak, mint neki. Utána rohantam. A bejárati ajtó nyitva volt. Megláttam az utca elején menni. Nem mentem utána, csupán két szót kiabáltam utána. Egy érzést, és a nevét: - Alex, Szeretlek!

Megtorpant. Hihetetlen lassúsággal fordult meg, s ajkai ketté nyíltak a döbbenettől, majd úgy fürkészte szemeimet. Azt a pár métert felém pár lépéssel át szelte, s arcomhoz hajolt.

- Ha ez valami buta játék, akkor...

- Szó sincs játékról. Beléd szerettem - ajkaimon halvány mosoly játszott, amin később övéi helyezkedtek el, s szenvedélyes csókban forrtunk össze. Justin után Ő az első, aki befurakodott szívembe. És remélem, hogy ott is marad.

 

~ 10. Gyilkosság ~

Sziasztok. Eléggé rég voltam már fent. Nem tudom mikor lesz új rész, majd amikor időm lesz, és befejezem. Remélem nem haragudtatok meg. Jó olvasást. :)

~ 10. Gyilkosság ~

Hatalmas csörömpölés, majd csattanás. Erre riadtam föl álmomból. Alex nem volt mellettem, ugyanis mikor kezemet elindítottam a takarón, hogy van-e mellettem valaki, kezem sajnos semmilyen szilárd testbe nem ütközött. Azon nyomban kipattantam az ágyból,- ahova nem tudom, hogy kerültem- és a hang forrása felé vettem utamat. Közben az éjjeli szekrényemből elővettem egyik fegyveremet, s a fal mentél araszolva haladtam a hang irányába. Mi van akkor, ha valami gyilkos, és már meg is ölte Alexet?! Uram isten... Ilyenre még csak nem is szabad gondolnom! A zaj forrása a konyha volt. Alex állt előttem, a lába előtt pedig egy fazék hevert.

- Jézusom, Desti. Nem akartalak megijeszteni, csak teát akartam neked főzni, mert álmodban sikítoztál, és sírtál. Valamilyen Dark is szerepelt az álomban, mert egyfolytában azt a nevet ismételgetted. Viszont amikor a fazekat elakartam vinni a mosogatóhoz, hogy öntsek bele vizet, ez a szar - mutatott a fazékra - kiesett a kezemből, és ezért kelhettél föl - olyan gyorsan beszélt, hogy először még csak nem is fogtam föl a hallottakat. Majd amikor a szavak eljutottak a tudatomig, hirtelen az érzelmek elöntöttek, s Alex nyakába borultam. Keze hajamba csúszott, s beletúrt, majd elkezdte simogatni. 

- Gyere, menjünk fel - súgta fülembe. Lassan felvezetett szobámba. 

- Várj! - állítottam meg, mire ijedten nézett rám. Szegény, biztos azt hitte, hogy valami rosszat tett. - Csak most fogtam fel, hogy Destinek szólítottál - ajkaimon mosoly játszott. - Még kiskoromban az édesanyám hívott Destinek - ahogy a szavak elhagyták számat, a fájdalom minden egyes porcikámat átjárta. 

- Ha nem szeretnéd, akkor... - félbe szakítottam. 

- Nem. Nincs semmi baj - arcomon még mindig ott volt, az a görbe kis gesztus - Valahogy tőled jól esik. Mintha kitöltenéd az űrt, ami azóta bennem van, mióta édes anyám meghalt. De most, hogy megismertelek téged, azóta egyre jobban érzem magam - újból megöleltem. 

- Ennek örülök - simított végig hátamon. Isteni érzés járta át a testemet, amikor hozzám ért. 

- Gyere, menjünk ki az erkélyre - húztam magammal, s mind a ketten rágyújtottunk egy cigarettára. - Mióta cigizel? - csak egy szimpla kérdés volt, semmi hátsó szándékkal. Mindent tudni akartam a srácról, aki pár óra alatt, teljesen a feje tetejére állította az életemet. 

- Régóta. Nagyjából 3 éve - fújta ki a füstöt, így az ajkai közti résen "ömlött" ki a gomolygó fátyol szerű füst. 

- Körülbelül Én is - adtam meg a választ, fel nem tett kérdésére. - És a szüleiddel mi van? Mármint... anyukádat ma láttam - ahogy vissza emlékeztem a nőre, hosszú, fekete haja volt, s ég kék szemei, pont mint Alexé. 

- Apukám már rég meghalt. Szinte még alig voltam a világon, 1-2 éve - nemtörődömséggel ejtette ki ajkain a szavakat. 

- Gyönyörű szemeid vannak - fürkésztem említett testrészét, s egyre közelebb hajoltam hozzá. Ahogy láttam rajta, nem nagyon akarta vissza utasítani közeledésemet, csakhogy egyszerűen eszembe jutott minden Alex-el kapcsolatos gondolatom. Hisz nekem meg kell őt ölnöm! Uram atyám... És majd nem lesmároltam. Egy idióta vagyok. Hogy fogok vele végezni? Ehhez hasonló gondolatok gyötörtek. Amikor ajkaink szinte már súrolták egymásét, a fejemet lehajtottam.

- Hé, mi a baj? - kezével óvatosan felemelte fejemet, államnál fogva, így kényszerítve, hogy szemeibe nézzek. Válaszképp csupán egy fejrázást kapott. - Nekem elmondhatod - simított egy hajtincset fülem mögé, gyengéden. 

Lassan kifújtam a benn tartott levegőmet, s rájöttem, innen már nincs vissza út. Ha akarom, ha nem, el kell neki mondanom az igazat.

- Emlékszel, amikor ma megkérdezted, hogy mit akarok tőled? - válaszképp megdöntötte háromszor a fejét. - Nos... Meg kell, hogy öljelek - tekintetem újból találkozott a padlóval. Hangom olyan halk volt, hogy már azt hittem, hogy meg sem hallotta. De amikor felnéztem arcára, reakciójára várva, ez a feltételezésem egyből szerte foszlott.

To Be Continued

~ 9. Gyilkosság ~

Sziasztok!:) Új.<3 Jó olvasást. xoxo, Tinaa~

~ 9. Gyilkosság ~

Be értünk a házba. Hirtelen rám tört valami furcsa érzés. 

- Maradj itt - suttogtam, s ott hagyva őt, a bejárati ajtónál, rohantam, mintha az életem múlna rajta. Megláttam egy fiút, ki háttal állt nekem. De egyszerűen mintha ismertem volna. Majd megfordult az egyed, nekem pedig ajkaim ketté nyíltak.

- Selena - vigyorgott rám. Mi? Mi van?! Milyen Selena? Várjunk csak... Ismeri az iker testvéremet? 

- Szia, Justin - suttogtam, de többnyire nem futotta.

- Ugyan bébi - simított végig derekamon, de amint hozzám ért, megbánta. Rá jött. Elkapta kezét, s furcsán méregetett. Majd egyre jobban hátrált, s hátrált.

- Justin, Én... - nem bírtam semmit mondani. Képtelen voltam bármit is tenni. Egyszerűen, nem ment. 

- Ez nem lehet, nem... Láttalak a kórházban holtan, lehetetlen - a végén már ordított. Tettem felé egy lépést, de Ő hátra lépett. - Miért nem kerestél meg? - kérdezte idegesen.

- Én nem, Justin - sóhajtottam. Azt hiszem itt az ideje annak, hogy mindent elmondjak neki. Tiszta lappal indítok, még ha meg is utál, tudnia kell az igazat, joga van tudni. - Nem tudsz mindent rólam. Nem az vagyok, akinek hiszel. - hajamba túrtam, s elmondtam mindent, amit el kell. - A nevem nem Destiny, hanem Cher. Cher Lloyd. Az pedig, hogy ott voltam, a Te területeden, egy terv volt. Minden meg volt előre tervezve. Természetesen a halálom nem. És most a java... - sóhajtottam. Láttam, ahogyan szemei megtelnek csalódottsággal sok hazugságom hallatán. - Meg kellett volna, hogy öljelek, mert az apám, Markusz Lloyd - ahogy e név elhagyta ajkaimat, fölmordult.

- Hogy tehetted ezt velem? - megindult felém, indulatosan. - Egy hülye ribanc vagy - ordibálta. Megérdemeltem, tudtam, hogy nem gondolja komolyan. Éreztem, hogy a fájdalom miatt csinálja. Leplezni akarta, elhitetni velem, hogy a nagy Justin Bieber-nek nem fáj az igazság. Már pedig igen. Csak még magának sem tudja be vallani. - Soha többet nem akarlak látni - szűrte fogai közt. 

- Úgy sajnálom - könnyeim patakokban folytak végig arcomon, miközben egyre távolodó alakját figyeltem. 

- Tudod mit? - tárta ki mint két karját, s megpördült tengelye körül. - Te voltál, életemben a második lány. Az életem egy rohadt nagy hazugság. Gyerünk, ölj csak meg. Mire vársz? Itt vagyok, nem? Most simán megtehetnéd - a végén hangja már könyörgő volt. Azt akarja, hogy megöljem, csakhogy képtelen lennék végezni vele.

- Nem megy - suttogtam. Közelebb merészkedtem hozzá. Tudtam, hogy nem fog bántani. - Justin, Én... Szeretlek. Soha nem szerettem még senkit sem, ennyire soha. Inkább meghalok, minthogy végezzek veled - elővettem fegyveremet, s kezébe nyomtam. Majd lehunyt szemekkel vártam a lövést. Azt a lövést, amely örökre véget vetne minden szenvedésemnek. Azt a lövést, amely végre elvinne édes anyámhoz, kit oly szerettem. De ez nem történt meg. Nem volt fájdalom, nem volt sötétség. Semmi. Nem tette meg. Hirtelen megéreztem két ajkat enyémekre nyomódni. Két édes ajkat. 

- Justin - szipogtam. - Szeretlek - hajába túrva még közelebb húztam magamhoz. Teljesen megfeledkeztem Alex-ről, aki otthon,- az Én házamban- vár rám. Basszus!

- Én is - húzott még jobban magához, már ha az lehetséges.

Fél óra múlva

Justin elment. Szó nélkül lelépett, Én pedig fogtam magam, s vissza mentem Alexhez. Benyitottam házamba. Megláttam, ahogy a kanapén horkol. Szegényt itt hagytam. 

- Alex - rázogattam vállánál fogva. 

- Mi? - ült fel hirtelen. - Ja, igen, persze. Fönt vagyok - hadarta el, s közben vissza szívta kifolyni készülő nyálát. Gusztusos, nevettem magamban.

- Gyere, rendeljünk valamit. Éhen halok - felkaptam a konyhapultról a vezetékest, s tárcsázni kezdtem a pizzázót. 

- Jó napot! Egy sonkás-sajtos, és egy... - itt Alexre néztem segítség kérően. "Szalámis-gombás" olvastam le szájáról. - Egy szalámis-gombásat - lediktáltam a címet, majd a pasas elmotyogott valami olyasmit, hogy: 'negyven perc, és itt van', majd rám csapta. 

- Milyen kedves - forgattam meg szemeimet. Ki akartam kapcsolódni, elfelejteni az előbbit, Justinnal. És ehhez Alexre volt szükségem. - Vegyünk piát - csillant föl szemem. 

- Oké - csapta össze tenyerét. Még jó, hogy öt percre van a bolt, gondoltam. Hamar megjártuk, csak egy Jack Daniel's-et vettünk. 

- Köszönöm - csuktam be az ajtót, miután ki fizettem a pizzát.

- Mindenért Te fizetsz, ez így nem lesz jó - megfordulva Alexel találtam szembe magam, aki e szavakat súgta ajkaimra. Nagy késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljam, de ezt a gondolatot inkább elhessegettem. 

- N...nem baj - nyeltem nagyot. - Menjünk be - elvette tőlem a két doboz pizzát, de még mindig nem ment távolabb. Ajkaimra lehelt egy apró csókot, s elballagott. Ezt még vissza kapod, Alex Noowmen. Csúnyán vissza kapod. 

Hamar megettük a pizzát, s elkezdtünk inni. De nem akárhogyan. Felelsz vagy merszeztünk, s kitalálta, hogy aki nem csinál meg valamit, vagy nem válaszol, annak innia kell egy felest. 

- Szűz vagy még? - nézett szemeimbe. 

- Nem. Még 15 évesen vesztettem el, az akkori pasimmal Josh-al, még a régi bandámból. Te?

- Nem. 16 voltam, a barátnőmmel vesztettem el, Cydni-vel. De, erről nem szeretnék beszélni - hajtotta le a fejét. 

- Alex, ha rosszat mondtam, Én, nem... - megakartam simítani vállát, de nem engedte. El húzódott. 

- Rákos volt - suttogta maga elé meredve, Én pedig ma már másodjára elbőgtem magam. Láttam arcán az értetlenséget, így hát bele kezdtem.

- Volt egy legjobb barátom. Henrik. Olyan 10 éves lehettem, de Ő már legalább 17 volt. Mindig elmondott mindent, az élet nagy titkairól. Egyetlen egy titkába nem avatott be, méghozzá abba, hogy rákos volt. Tüdő rákos. Ott ültem, minden egyes nap a kórházban mellette, mintha muszáj lenne. Nem volt az, de Én kötelességemnek éreztem. Majd mikor egyik nap édes apám elvitt a kórházba, és mondtuk, hogy kihez jöttünk a nővér, csak annyit mondott, hogy: 'Sajnálom. Az úr eltávozott'. Azt hittem még akkor, hogy bele fogok halni a fájdalomba. De túléltem. 3 évre rá pedig meghalt az édes anyám - itt kezeim ökölbe szorultak. - Az a rohadék megölte - szűrtem fogaim közt. - Meg kell ölnöm - néztem föl Alex szemeibe.

- Ki ölte meg? - kérdezte.

- Az apám. Érted?! A saját hitvese húzta meg a ravaszt - kiabáltam.

- Hé, hé! Nyugodj meg - láttam, hogy teljesen ledermed, a sok információ hallatán. - Gyere ide - húzott magához. Elfeküdt a kanapén, majd maga mellé húzott. 

Nem szóltunk semmit, de ez így volt jó. Mindennek meg volt a maga ideje. És most ez az idő, a csöndé volt. 

~ 8. Gyilkosság ~

~ 8. Gyilkosság ~

 - Miért kicsikém, Te nem vagy maffiás? - súgtam ajkaira, mire fölmordult.

 - Semmi közöd hozzá, bébi - ahogy e szavakat kimondta, bele markolt combomba. Rohadtul kívántam és kellett nekem, de senki, ismétlem SENKI nem beszélhet így velem!

 - Rendben van - löktem el magamtól, s elindultam vissza a kávézóba, hogy kifizessem a latte-mat, mielőtt még a pincér kihívja rám a rendőrséget. Nincs kedvem a balhéhoz. Ma nincs.

 - Most meg hová mész? - rohant utánam. Megismételtem, amit Ő mondott.

 - Ahhoz neked semmi közöd - hátra fordulva rákacsintottam. Szinte láttam, ahogyan elönti az agyát a düh, s utánam kap. Durván magához rántott.

 - Ne kezdj ki velem, veszélyes vagyok - szűrte fogai közt, ellent mondást nem tűrő hangon.

 - Ugyan szivi', szerinted egy maffiás csajnak - mutattam magamra - veszélyes lenne egy maffiás srác? - a végén felnevettem. Ez hülye, magamban jót szórakoztam rajta, na meg persze kívül is, hisz röhögtem, de annyira azért nem mutattam ki, hogy milyen röhejes.

- Miért kell neked a balhé, Destiny? - súgta fülembe, amitől lélegzetem elakadt. Még soha senki nem szólított ezen a néven, még Dark sem. Annyira édesen mondta ki nevemet, még ha a hangja dühtől  eltorzult, akkor is. - Utoljára megkérdezem, hova mész? - hangja halk volt, még is ellent mondást nem tűrő, s tiszteletet követelő valamelyt.

- Semmi közöd hozzá - ismételtem meg 5 perccel ezelőtti mondatomat. Tekintetét hirtelen ajkaimra vezette, majd vissza szemeimre. Egyre közelebb és közelebb hajolt. S megcsókolt. Még soha, senki nem csókolt ilyen szenvedéllyel. Hajába túrva még közelebb húztam magamhoz. Egyszerűen egybe akartam olvadni vele, érezni Őt. Az illatát, az ajkait. Az érintését. Mindent, ami hozzá kapcsolódik. Már alig kaptunk levegőt, de ez sem érdekelt minket. Csakhogy sajnos az a fránya oxigén muszáj az életben maradáshoz, így hát megszakítottam csókunkat, s homlokomat övének döntöttem. - Hogyha annyira tudni szeretnéd, épp az otthonomba tartok. Ha jönni szeretnél, felőlem jöhetsz - leheltem ajkaira egy utolsó csókot, majd elindultam. Észre vettem, hogy követ, mire arcomra akaratlanul is kiült egy mosoly.

Két utcával később befordultunk a harmadikba, s egy hatalmas nagy ház előtt megálltunk.

- Itt laksz? - ahogy mondani szokták ilyenkor: "az álla a padlót verdeste". Hát ez most teljesen igaz volt. Még a szemei is majd nem kiestek helyükről.

- Igen. Tudod, unalmas ebben a nagy házban egyedül, így legalább lesz társaságom - haraptam alsó ajkamra. - Nem is akár milyen  - a végét már csak motyogva tettem hozzá. Egyetlen egy kibaszott nagy bajom volt. Rájöttem, hogy képtelen lennék végezni vele... Valami hozzá köt, valami erős, valami elvághatatlan.

UI.: Sajnálom,hogy rövid. Jövőhéten többet kaptok.;) Jó hétvégét.<3 Tinaa~